Auckland egy igazi csajos város. Hisz rengeteg, cickókra emlékeztető kis dombocska található városszerte, ami mind-mind egy-egy vulkánkitörés alkalmával “készült”….a jó ég tudja mikor és remélhetőleg akkor utoljára. Auckland tényleg egy klassz város, mi több, nagyon is élhető és szerethető. Volt már szerencsénk feltérképezni a turisták által oly kedvelt helyeket, de ezek mit sem mutatnak abból a bájból, ami jellemzi ezt a várost. Mert tényleg felülmúlhatatlan program egy napsütéses napon sétálni ezeken a vulkáni kúpokon, megmászni egy-egy csúcsot, leereszkedni a kráterbe, párszor férj idegeit húzva a keskeny ösvényen a meredek domboldal felé csúszni nem épp odaillő balerinacipőben – de mit csináljak, ez csini és jelen pillanatban egy könnyű túrára legalkalmasabb cipőm.
Az általam ismert adatok szerint a régiónkban (azaz Aucklandben) 49 különböző korú vulkán található, melyek közül a legidősebb közel 150 000 éves. Nagyjából 6000 emberöltő, 13 636 kutya életév és ha átlagolom az éves cipőváráslásaim, akkor 3 000 000 cipőcske a gardróbba. Az utolsó kitörés körülbelül 600 éve volt, és az utolsó pár száz év kitöréseinek termése lett a Rangitoto-sziget. A legtöbb ilyen vulkáni kúp nem több, mint 150 méter magas, a legtöbbjük parkként és kilátópontként működik, illetve néhány vulkán most tó, sportpálya, vagy éppen temető.
A tudósok nyelvén Auckland monogenetikus vulkáni területen helyezkedik el. Ez azt jelenti, hogy itt nem egy már létező vulkán riadhat fel álmából, hanem egy teljesen új alakulhat ki egy egészen más helyen. A szakértők szerint ez csak néhány napi vagy heti földrengéssorozat után jöhet létre. Ez az előzetes figyelmeztetés elegendő időt hagy arra, hogy mindenki bepattanjon a saját hajójába, vagy esetleg a kiwi kormány által küldött sms szerint a szomszédja bárkájába ugorjon be és elhagyjuk Zééországot. Amikor Aucklandet benépesítették – először a maorik a 13. században, majd a 18.-tól az angolok -, nem valószínű, hogy az emberek sokat gondolkodtak a térség vulkáni múltján. Ők csak azt látták, hogy a föld üresen áll, közel van a tengerhez és termékeny. Ez utóbbi jellegzetesség a világ más részein található vulkanikus talajokra is igaz. Aztán idővel jött a felismerés, nézdmán, mik vannak alattunk. Most már mindegy is, maradjunk.
Ha már mozgás és látvány, akkor ajánlatos megmászni néhány ilyen dombocskát, amit én a drága urammal terveztem megtenni, amit közöltem is vele egy este – “honey, we are climbing 10 ‘boobs’ next weekend” – mire ő csak ennyit mormolt az orra alatt, miközben a fürdőszobába sétált be és rám még véletlen sem nézett: “ez most vagy 5 nő, vagy egy macska vagy valami nagyon el van baszva.” (a boobs jelentése: mell, a szerk.) Persze félreérteni ne tessék, mindketten szeretünk itt lenni és nagy csavargók hírében állunk, de lehet hogy már unja az uram, hogy szeretem kérdezés és beleegyezés nélkül beosztani a szabadidejét, perceket se hagyva szabad foglalkozásra. De hogy fokozzam a szabadidő megvonást…..van egy olyan bazinagy fényképezőnk, amit a férj előszeretettel akaszt a nyakába és használja egy-egy ilyen kirándulásunk alkalmával. Pontosabban használná, mert arra nem gondolt mikor megvettük, hogy ő ezt ugyan nem fogja kiélvezni egy percig sem. Hiszen akármerre járunk, mindig csak ennyit hall: “Hapiiiiii, nézd fotózd le már azt a gazt ott….neeeeeeee, ne azt, a másikat, mellette….jajjj teeeee, nem a bal oldalán, a jobb oldalán….de mindegy, nézd ott egy madár….jujjj de szép a kilátás, azt is ….gyere már, annyit tökölsz, engem fotózz most le itt.” Szóval egyetlen kellemes élménye a férjnek a géppel, hogy a kezében tarthatja.
Térjünk viszont a lényegre, lássuk azokat a búbokat, melyeket néhány igen csúnya téli, pólós és rövidnacis napokon fedeztünk fel:
Mount Eden (Maungawhau)
Ez talán a legnépszerűbb pontja a városnak. Buszok és autók, ázsiai, fényképezőgéppel alvó és lényegében az utazásukat csak lencsén keresztül látó kisemberek, rap zenét hallgató és suliból nem feltétlen szülői engedéllyel hiányzó tinédzserek, megrögzött sportemberek és a távoli országokból idecsődülő rokonokat kísérő helyiek gyülekezete. A CBD, a Harbour Bridge és Devonport, valamint számos pontja a városnak kiválóan belátható innen. A városközpont mesés látványt nyújt a lábunk alatt. Piknikre nem feltétlen ajánlom, elég zsúfolt hely, de mindenképp megér egy látogatást. Éjjel is.
(196 méter)
Mangere Mountain (Te Upoko o Mataaho)
Hangulatos, sétálós, a tetejére autóval nem felmenős, bár a várostól kissé kieső és kicsit óvatosságra intő környéken lévő domb, sportpályákkal. Szépséges és hasznos a környékbelieknek. Jó tanács: mindenképpen csak kényelmes túracipőben vágjunk neki a búbozásnak. Bár a kis ferde szeműek ezt biztos nem fogadnák meg. Akármerre járunk, valahogy ezek a ‘mindig hunyorgós’ emberek képtelenek eltalálni a megfelelő öltözetet. Botrány, ahogy egyesek kinéznek. A lényeg a lényeg, tehetünk egy sétát a dombocskán, focizhatunk, piknikezhetünk, de ennél többet ettől a helytől ne várjunk. Azért emeltem viszont ki ezt a búbot, mert az elénk táruló látvány innen picit más és ez tetszett benne igazán. A férjnek pedig azért bejövős, mert közel van a reptérhez és lehet majd még innen A380-as meg egyéb hiperszuper repcsiket fotózni. Ha lesz rá ideje, mellettem, persze.
(106 méter)
Mount Wellington (Maungarei)
Ezt szerettem. Nagyon. Nemcsak a konyhaművészetem egy újabb remekét itt elfogyasztó étek, hanem főként a hangulata miatt. Jól éreztem itt magam, bájos emberekkel jártuk körbe a dombot, jót ettünk, ittunk és a férj is élvezte, hogy két Airbus A380-as Emirates járat leszállását is figyelemmel kísérhette.
(135 méter)
One Tree Hill (Maungakiekie)
Ez egy szuper hely! Annak ellenére, hogy jól fenékre ültem és egy bari kaki kellős közepébe landoltam. Hát igen, most nem a férjet fogom kicikizni, hanem magam. Épp egy baricsoport felé igyekeztem, hogy simogatós sztárfotót lőjön rólam a férj, amikor ráeszméltem hogy valamiért nem jól közelítem meg a kérdést. Egyrészt, amint megláttak, egyből futottak amerre láttak, másrészt….de inkább hagyjuk is, nem voltam szimpi és pont. Gyorsan kezeltem a helyzetet és rájöttem, ebből simogatós kép ugyan nem lesz, de akkor legyen már egy baris képem, leguggoltam hogy a férj tudjon egy remekbe szabott sztárfotót kreálni rólam. Na a barik elvonták a figyelmem, a férj közben mögém jött, megijedtem és seggre ültem. A hátsómon még nem sikerült szemet növeszteni és lényegében mindegy is, hisz az egész egy pillanat volt, reakcióidő lehetősége nélkül, a helyzet elkerülhetetlenné vált. Beleültem egy barikakiba.
A férj nevetett. Nagyon. Sokáig. A köcsifej. De végül felsegített, lefotózta a barikkal a háttérben a kakis fenekem és arrébb is sétált. Hát tudtam én, hogy jól választottam…. még szerencse, hogy hoztam magammal egy strandtörölközőt, a jó ég tudja minek….de hasznát vettem, mikor a kocsiba beszálltam.
Gyanítom ezek után más sztori a búbbal kapcsolatban már senkit sem fog érdekelni, de ejtsünk néhány szót erről a mesés dombról. Lélegzetelállító, meseszép és hatalmas. Több park, lankás részeken sportpályák, árnyékos helyek, igazi pokrócon heverészős, piknikezős, vagy akár sportolós, felfutós, biciklizős, gyerekeket jól kifárasztós és korán ágyba tévős kirándulóhely. Népszerű, hiszen rengetegen voltak, többek között turisták is akadtak bőven a hegytetőn.
(182 méter)
Mount Victoria (Takarunga)
Talán a szívem csücske. Lehet hogy nem a legszebb, de ez North Shore, Auckland azon része, ahol mi is élünk. Szeretem ezt a búbot és ezt a városrészt is. Hangulatos, új és régi stílusú papírházakkal, meseszép fekvéssel. Ez volna Devonport, ahonnan azon a bizonyos halpiacos és hajnalban napfelkeltézős napunkon átruccantunk a belvárosba komppal. Kiváló hely a hónunk alatt egy péksütivel felcaplatni és egy könyvvel az ölünkben a fűben heverészve olvasni. Sose értettem az itt született kiwiket. Az rendben van, hogy ilyen meseszép helyekre járnak olvasni, de ki az a hülye, aki itt kibírja, hogy csak a könyvét bújja?!
A hely érdekessége, hogy a csúcson található egy elbújtatható ágyú. Amit sikerült egyetlen egyszer használni, de mivel a környéken lévő összes ház ablaka betört az első (és egyben utolsó) ágyúlövéstől, többet nem használták. Hmm. Hát érdemes volt ezért ezt idekreálni.
(Mount Victoria 87 méter, Hauraki Gulf Maritime Park 72 méter)
Mount Roskill / Winston Park (Puketapapa)
Bár a képek nem jól tükrözik, de erről a dombocskáról remekül be lehet mutatni, mennyire népimádat a rögbi. Ha jól számoltam, fent egy padon ücsörögve és az én szemem élességét figyelembe véve 9 sportpályát láttam a környéken. Nem semmi. A vicc hogy ezek tele is vannak, sőt, nincsenek szétbarmolva. A rögbi mellett jó pár focipálya és golfpálya is fellelhető a térségben és a képeken is.
(110 méter)
Mount Albert (Owairaka)
Ez volt a “legszerényebb” búbocska. A teteje nem épp a legjobban elrendezett, elég ‘régi” (értsd lépcső, korlát, pad, stb.), nem igazán karbantartott és a látvány sem feltétlen az igazi, hiszen a nagy részét fák takarják. Viszont ahogy láttam a helyiek előszeretettel hozzák fel kutyáikat egy sétára, vagy fociznak a kráter kellős közepén kialakított focipályán. Mindenesetre a domb alatt meghúzódó utcák hangulatosak, érdemes itt nekiállni origamizni egy papírháznak valót.
(135 méter)
Auckland Domain (Pukekawa)
A város szíve és a legrégebbi park, 75 hektáros területen fekszik. (750 000 négyzetméter) A park legmagasabb pontján található az Auckland War Memorial Museum. Hangulatos ösvények, üvegházak, télikertek, hihetetlenzöld füves területek…. ezt látni kell!
Ha már annyi adatot megadtam a fentiekben, íme egy újabb érdekesség: ittlétünk során, közel 4 hónap alatt pontosan 3227 fényképet sikerült gyártanunk, amiből töredék amit eddig itt közzé tettünk. És mint említettem, ebből 3226 kép arról készült, amit én mondtam a férjnek hogy fotózza le. És ez nem az az adat, amit le lehetne gugulizni. De hogy miért nem osztunk meg több fényképet? Aki látni szeretne ennél többet, nosza üljön fel egy gépre, vagy kettőre, vagy háromra (átszállástól függően) és látogasson meg minket. Ígérem, legalább egy búbra egy cuki piknikes kosár kíséretében mindenkit elviszünk! Túracipő kötelező!
Comentarios